Kegyeleti szolgáltatás Igal

A társaság jogelődje először Horváth Gyula Temetkezési Vállalkozás néven működött, majd később R-Horváth Temetkezési Kft-ként  2010-ben kezdte meg tevékenységét. A Kft. tevékenysége a temetkezési, kegyeleti szolgáltatások teljes köre, valamint a kellékértékesítés, hazai és külföldi halott szállítás. A Kft telephelye Igalon a  Szent István út 93. szám alatt található, ahol kulturált körülmények között fogadjuk, a hozzánk fordulókat. 1996 óta

Harang 2004 Temetkezés Heves

Temetkezési szolgáltatásainkat Heves megyében, Heves településen és környékén végezzük. Szolgáltatásunk elsősorban Heves és a környező települések területén vállal temetkezési megbízást, de megkeresés esetén az az ország bármely pontján vállalunk szolgálatot. Cégünk a terület temetkezési hagyományain alapuló szokások betartásával végzi munkáját és alkalmazkodik a helyi lehetőségekhez. Alkalmazottaink felkészültek, munkájukban megbízhatóak. Az elmúlt évtized tapasztalataiból tanulva igyekszünk

Q-Service teljes kiszolgálás, autószerelés

. Mára már több, mint 1250 szerviz csatlakozott a koncepcióhoz, az előbb említett két országon kívül Lengyelországban, Romániában, Horvátországban, Bulgáriában és Magyarországon. A koncepció lényege, hogy „full service” („teljes kiszolgálás”) szolgáltatást nyújt az ügyfeleknek. Nem titkolt szándékunk, hogy a Q-Service a márkaszervizek alternatívája kíván lenni, de a mai viszonyokhoz alkalmazkodva. Kitűzött célunk, hogy segítségünkkel a

Dodgem Autósiskola VI. kerület

A Dodgem Autósiskola évek óta a budapesti autóvezető-képzési piac egyik meghatározó jelentőségű szereplője, és e pozícióját szilárdan tartja is. Hogy miért? Például azért, mert… …nálunk nincs két egyforma hallgató. Tisztában vagyunk azzal, hogy mindenkinek megvannak a maga képességeiből, személyiségéből eredő erősségei és persze gyengéi is, amelyek – adott esetben – korrekcióra szorulnak. Autósiskolánkban ezért az

Autósiskola Csepel

Cégünk 1990-ben alakult, több éves szakmai tapasztalattal rendelkező oktató gárdával. Tanfolyamainkat egy saját tulajdonú 5.000 m2-en kialakított oktatóbázison tartjuk, mely 1211 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 107-115. fszt. 3. alatt található. Az oktatóbázison 5 db jól felszerelt tanterem, 1 db BÜ terem, 1 db számítógép terem, kommunális helységek, valamint a tanulók számára kialakított várakozó helység

Szépségszalon Budapest IV. kerület

Nevem Solymárné Király Gabriella. 28 éve foglalkozom testkezelésekkel, szalonomban 12 féle kezelést alkalmazok vendégeim teljes megelégedettségére, a legrégebbi és legújabb technológiákat és anyagokat felhasználva. Állandó megújulásom miatt sokan visszatérnek, hogy ismét formába hozzam őket. 1043 Budapest, Lorántffy Zsuzsanna u. 7-9 Telefon: +36(1) 390-1247, +36 (30) 9649-579 Nyitvatartás: H, Sze, P: 08:00-20:00 Web: gabiszepsegszalon.hu

Autós iskola a XVI. kerületben

Autós iskolánk 1992. június 1-én alakult meg, mint egyéni magán cég. Azóta rengeteg olyan új tanuló iratkozik be hozzánk, akinek egykor szülei, testvérei, barátai tanultak nálunk! Megtanítjuk az alapokat, de a későbbiekben is bármelyik tanulónk felkereshet minket bármilyen közlekedéssel kapcsolatos kérdéssel. Ezt gyakorta meg is teszik, mi pedig legjobb tudásunk szerint igyekszünk minden kérdésre válaszolni.

Hálószobabútor Budapest

1999 óta foglalkozunk gyapjútermékek, biomatracok és tömörfa hálószoba berendezések forgalmazásával, gyártásával. Szeretnénk minél több emberrel megismertetni a természetes anyagok közt történő alvás hasznosságát és pihentető élményét, melynek kialakításához mindent megtalál a nálunk érdeklődő. Tömörfa bútorainkat kiváló minőségű fenyő-, tölgy-, és bükkfából készítjük fém vagy fa csapolással is. A bútorok színárnyalatát vizes alapú pácolás adja, hangsúlyozva

Szőrmóka kutyakozmetika Szombathely

Március elsejével megnyitottam kutyakozmetikámat. Várom a szépülni vágyó kutyusokat és cicákat. Időpont egyeztetéshez keressetek elérhetőségeimen! Szombathelyi kutyakozmetikai szalonomban minden tappancsost mérettől és fajtától függetlenül szépítek. Kedvenceiteket az  kívánságaitok alapján kozmetikázom (standard szerinti vagy fantáziafrizurák elkészítését is vállalom). A gazdik részére kényelmes várakozó hely lett kialakítva, így a kutyus akár meg is várható Web: https://szormokakutyakozmetika.hu/